2014. február 24., hétfő

Márványozott püspökkenyér



Muffin-nak indult, de mivel nem készítettem előre a muffin sütőt, csak akkor vettem észre hogy nincs már több papírkapszli, amikor a masszát kellett volna elosztani, így kénytelen voltam hosszúkás formába megsütni. Jó volt így is, lényegében mindegy hogy szeletekre vágva, vagy muffin formában fogyasztjuk. ;)

Hozzávalók:

- 3 tojás
- 12 dkg cukor
- 0,5 dl olaj
- 0,5 dl víz
- 20 dkg liszt
- 1/2 cs. sütőpor
- csipetnyi só
- 1 ek rumaroma
- 2 ek mogyorókrém

Elkészítés:

A tojásokat a cukorral és sóval együtt habosra keverjük. Addig keverjük amíg kifehéredik és megnő a térfogata, majd az aromát is belekeverjük.
Állandó kevergetés mellett, több részletben, váltakozva hozzáadjuk az olajat és a vizet. Végül a sütőporral elkevert lisztet is belekeverjük. (Én végig a mixert használtam.)

A masszát kivajazott és lisztezett formába öntjük, tetejét elsimítjuk.

2 ek mogyorókrémet egy kis tálkába teszünk és a mikrohullámú sütőbe megolvasztjuk (vigyázzunk, ne melegítsük fel túl erőssen, kb.45 mp elegendő).
Az olvaszott krémet rácsurgatjuk a massza tetejére majd egy fogvájóval márványosítjuk.

Előmelegített sütőben, 175 fokon kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve pár percig a formába hagyjuk, majd párszor a konyhapulthoz ütögetjük, és kiborítjuk a sütit egy tálcára.


3 megjegyzés:

  1. Jaj, de szép! Tetszetős recept! :)

    VálaszTörlés
  2. Így is nagyon mutatós lett és nagyon finomnak is látszik! :)

    VálaszTörlés
  3. Olyan sok finomságot készítesz... Most például a teám mellé nagyon jól esne egy szeletke ebből a kalácsból. :)

    VálaszTörlés